Márciusi programok
2. péntek: Görbülő Cövek Klub
Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ehavi GÖRBÜLŐ CÖVEK Klub kivételes esemény helyszínéül fog szolgálni ezúttal is. Gitárpárbaj lesz. A műfaj nagy megújítója, Gyenes ugyanis önmagával fog gitárpárbajozni. Hogy hogyan? Nem árulta el a misztikus mágus. Csak tippelni lehet, talán egy-egy kezével játszik egy-egy hangszeren? Hidrogénatom elektronját kenterbe alázó sebességgel rezeg gitárjai között? Nem tudni, de a füst fel fog szállni pénteken, kint az utcán a Jazz bejárata előtt. Biztosak vagyunk abban, hogy a siker nem maradhat el, hiszen új hangszert is vett Ő, drágát, márkásat, megbízható fehér gitárdílertől. Csak egészen kicsi kétely motoszkál bennünk és bizserget prosztata-tájon, mert azt tanultuk még egészen ifjú korunkban, hogy nem a ruha teszi az embert. De Gyenes nem azért az, aki, hogy pont erre ne cáfolna rá.
8. csütörtök: 7 éves a Rádió Mi
Esti Kornél
Super8 Háttérmozi. Zenél: Megyeri, vetít: Sziszi
Dj Kő
Az Esti Kornél története 2006-ban kezdődött, ahogy a zenekar tagjai fogalmaznak: egy önkényesen lefoglalt mélygarázsban. A szervezőelv pedig, már a barátságon túl, hogy egy tag kivételével mindannyian ugyanabba a mezőtúri gimnáziumba jártak. Sőt egyikük, Lázár Ágoston dobos, a gitáros öccse ma is gimnazista még. Lovasi Andrással egy 2008-as tehetségkutató folyományaként kerültek kapcsolatba, ott figyelt fel rájuk „egy csávó, aki azóta a menedzserünk lett”, s aki mellesleg jó ismerőse Lovasinak. Neki, mármint a menedzsernek mutatták meg először tízszámos demójukat, amely így eljutott a Kispál frontemberéhez, a Megadó Kiadó vezetőjéhez. Egy másik szál: tavaly Mezőtúron játszott a Pál Utcai Fiúk, „befurakodtunk előzenekarnak”, Leskovics Gáborék is megnézték a koncertet. És tetszett nekik. Leskovics a Kispál és a Borzban is játszik. A kör két oldalról is bezárult.
A zenekar utáni Super8 orgiáról Sziszi, az aláfestő zenéről Megyeri gondoskodik, a vetítőizzók kiégése után pedig a funk fater, Kő tart ébren hajnalig. Hideg élelmet hozzatok!
13. kedd: Undorgrund Klub
Ahogy megszokhattunk, ezúttal is az alter rendezvénysorozat és Rádió MI-s műsor csapata (viorelPOP, Hosszúpuska, TPZ és Kabir Daddy) szolgáltat iszogatáshoz való, erősen (de nem kizárólag) gitár-orientált muzsikát. Pop, zajok, satöbbi!
30. péntek: Jam Session feat. Torma Béla
Kötetlen jam session, random muzsikálás az esték életre hívója, a legendás zenebohóc és a vidám blues atyja, Torma Béla vendégszereplésével. Ha van kedved részt venni egy közös örömzenélésben, ragadd meg a hangszered és csattogj le vele a Jazzbe! Mikrofont, erősítőt, dobcuccot adunk, a zenei tudást te hozod. Műfaji és hangszeres megkötés nincs, de a zenekari tapasztalatot elvárjuk. Csak bátran!
31. szombat: Ricsárdgír
A Ricsárdgír zenekar a nyolcvanas évek magyar alternatív zenei hagyományának örököse. A pimaszul fiatal együttes megmutatja, hogy milyen lett volna az, ha a Balaton, a Trabant, vagy épp az URH a kétezres években alakult volna. Kedvcsinálónak ajánljuk első, stílusosan Super8-ra forgatott videoklipjüket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.