Áprilisi programok

ÁPRILIS 1. CSÜTÖRTÖK - LEKVÁR - JAM SESSION

Szegedi fiatalok, zeneszeretők, profik és lelkes amatőrök kezdeményezésére egy két évvel ezelőtt elkezdett örömködés a Jazzben éledt újra nagy sikerrel. Örömzene, jam session, lekvárolás, vagy ahogy tetszik. Az est lényege az improvizáció. A zenészek ott helyben találják ki, hogy mit játszanak, s azt hogyan. Egyfajta zenei kísérlet, ismerkedés a zene nyelvén. Másrészt műhely is, ahol a közönség soraiban ülő lelkes zenészek is kipróbálhatják ezt a fajta kommunikációt, ha útközben kedvet kapnak hozzá. Természetesen erősen ajánlott némi gyakorlat a zenekari zenélés területén. Tehát ha kedvet éreztek részt venni, ne feledjétek otthon a hangszereiteket!

ÁPRILIS 8. CSÜTÖRTÖK - RAMBLING BLUES TRIO

Az ország egyik legrégebbi akusztikus blues együttese, 12 éve változatlan felállásban, közel 1000 fellépéssel a hátuk mögött. A '20-as, '30-as évek zenéjét (country-blues, ragtime blues, mississippi-blues, stb.) saját ötleteikkel és egyéniségükkel kiegészítve varázsolnak hangulatos, vidám blues koncertet. Király Vajk (akusztikus-és dobro gitár, ének, kazoo), Hrabovszky Tamás (szájharmonika, vokál), Szabó Csaba (ütőhangszerek, washboard)

ÁPRILIS 10. SZOMBAT - BLACK RHYTHM HAPPENING

Kő (Sambafriqua Club, Rádio Mi) válogat a tőle megszokott, 60-70-es évek hangzásvilágát és stílusait ötvöző lemezeiből, a világ sok táját megidézve, Kelet-Európától Afrikán át egészen az Amerikai kontinensig. A jazz-funk-soul, afro-beat-rock, tropicalia & brazil, chicano-rock, latin és disco stílusok mellett felcsendül egy-két ritkán hallható magyar dal is.

ÁPRILIS 13. KEDD - UNDORGRUND KLUB

Minden hónap második kedd estéjén az Undorgrund indie/alter zenei rendezvénysorozat és Rádió MI-s műsor csapata (viorelPOP, Hosszúpuska, TPZ és Kabir Daddy) szolgáltat iszogatáshoz való muzsikát. Pop, zajok, satöbbi!

ÁPRILIS 14. SZERDA - SARDINELLI

Psychedelicethnofunkandroll koncert. A zenekar 10 éve létezik. Eleinte csak hobbi szinten, alkalmi fellépésekkel. Jelenlegi formájában az utóbbi két-három évben koncertezik a társaság. A tagok különböző zenei világokból érkeztek, ezáltal egy igen képlékeny improvizatív virtuóz gitár és dobjátékra épülő de  modern tánczenei és etno elemeket sem nélkülöző elegy alakult ki. A koncerteket élő vetítés teszi még érdekesebbé. (Sanci-gitár, Szikkadt-voice, Fraser-bass, Látó Attila-dob, Kutyi-percusion, VJ-Via)

ÁPRILIS 16. PÉNTEK - DAV

A Szesztay Dávid által alapított Dav 2007 ősze óta működik, dalaik egészen egyedi hangvételüek, találkozik bennük a líraiság, érzékenység, az energikusság és a dinamizmus, szerkezetük általában igen komplex, miközben egyre inkább hagynak teret az improvizációnak. Zenéjükben keverednek a rockos, jazzes és egyéb kísérleti zenei elemek. Játszottak többször a Gödör Klub "Jazz Gödör" estjein, a Sirályban, a Fonó Budai Zeneházban és az Adrian Belew Power Trió előtt a Trafó Kortárs Művészetek Házában és sok más, többnyire budapesti klubban is.

ÁPRILIS 22. CSÜTÖRTÖK - SMÁRTON TRIÓ

Visszatérő zenekar a Jazzben a trió, akiknek előző lemeze meglehetősen zajos sikert aratott a kocsma közönségének körében is. A zenekar repertoárját Sütő Márton szerzeményei és sajátos feldolgozások alkotják, zenéjüket jellemezni a blues, jazz és rock izgalmas keverékeként lehet. Az együttes 2003 telén alakult és tavasszal mutatkozott be a közönségnek, azóta folyamatosan fejlődő műsorral lép fel fesztiválokon és budapesti klubokban. 2003 novemberében egy első helyezéssel jutalmazták a trió munkáját a Lipótvárosi Jazzversenyen. 2006-ban Még nem tudom címmel megjelent a trió első lemeze. Sütő Márton (gitár), Kovács Zoltán (bőgő), G. Szabó Hunor (dob). A Factory Creative Studio támogatásával.

ÁPRILIS 24. SZOMBAT - FARKAS VIRÁG ÉS HÁRTÓ SZILVI

Csajzene tangoharmonikára. A Bijou akusztikus rádiós felvételén született barátság most először egy koncertben materializálódik, de Bijou dalok csupán nyomokban lesznek felfedezhetőek. Csak most, csak Szegeden, csak a Jazz közönségének.

ÁPRILIS 30. PÉNTEK - GÖRBÜLŐ CÖVEK KLUB

Házigarázda a Tirke Honolulu

MÁJUS 1. SZOMBAT - HANDJOB RECORDS SPECIAL

A budapesti Handjob Records kollektívája exkluzív dj-szettel köszön be a szegedi Jazz Kocsmába. Mixeikre a hip hop, trip-hop, funk, house, dub, reggae, big beat, break, dnb, disco műfajok egyaránt hatottak, különlegesen eklektikus zenei tapasztalatnak nézünk tehát elébe.

2010.03.29. 22:39 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jazzkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr11879463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Jazz Kocsma

A Jazz Kocsma Szeged 1992 óta működő alternatív zenés klubja. Kínálatunkban megtalálható számos értékes, a fősodorból kiszorult zenei irányzat, a jazztől a blueson, az elektronikán át az indie-ig. A pult baráti árakkal és széles választékkal áll rendelkezésetekre.

Nyitva tartás:
Hétfő-csütörtök: 17-24
Péntek-szombat: 17-24
Vasárnap: zárva.

A programok - ha másképp nem jelöljük - este 8-kor kezdődnek.

Szeged, Kálmány Lajos u. 14.
Telefon: +36.62.700.139
Mobil: +36.70.250.9279
Mail: jazz.szeged[kukac]gmail[pont]com

Modern iWiW

Jazz Blog

Nincs megjeleníthető elem

Grand Café

Nincs megjeleníthető elem

Galéria

Hírlevél

Név
E-mail cím
süti beállítások módosítása