Májusi programok

Május 6. csütörtök: HOPPart Társulat: Kárpáti Péter: Szörprájzparti - lakásszínház

Új műfajjal teszünk kisérletet - színházi előadásnak adunk otthont! Az előadás független vállalkozás, belső igényből fakadó kísérlet, mind felépítésében, mind gondolatiságában eltér a kőszínházban megszokottól. Helyszínül egy lakást választ – az ötletet maga a darab adja, amely különböző budapesti belvárosi lakásokban játszódik, végkimenetele pedig egy meglepetés-házibuli, amit a főszereplő tiszteletére rendeznek, és amin megjelennek életének fontosabb szereplői: a közönség tagjai. Az alkotók közös játékra hívják a nézőket, akik hol megfigyelők, hol résztvevők lehetnek – ahogy a helyzet éppen kínálja. A Szörprájzparti főszerepét a Krétakör egykori társulatának egyik vezető színésze, Nagy Zsolt játssza.

Az előadás a HOPPart Társulat, a Jászai Mari Színház és a Városi Színház Kht./Sirály közös produkciója.

Korlátozott nézőszám! Csak előjegyzéssel a maszk@maszk.hu email címen!

Mivel a rendezvényt a Maszk szervezi, ezért a gyakorlattól eltérően ezúttal lesz beugró (800 Ft.), de csak 22 óráig, utána a kocsma ismét eredeti funkciójában, ingyenesen üzemel.

Május 10. hétfő: Lekvár - Jam Session

Rendszeresen jelentkező élőzenés kisérletezés, örömzene, jam session, lekvárolás, vagy ahogy tetszik. Az est lényege az improvizáció, a zenészek helyben találják ki, hogy mit játszanak, s azt hogyan. Egyfajta zenei kísérlet, ismerkedés a zene nyelvén, másrészt műhely is, ahol a közönség soraiban ülő lelkes zenészek is kipróbálhatják ezt a fajta kommunikációt. Természetesen erősen ajánlott némi gyakorlat a zenekari zenélés területén. Tehát ha kedvet éreztek részt venni, ne feledjétek otthon a hangszereiteket!

Május 11. kedd: Undorgrund Klub

Minden hónap második kedd estéjén az Undorgrund indie/alter zenei rendezvénysorozat és Rádió MI-s műsor csapata (viorelPOP, Hosszúpuska, TPZ és Kabir Daddy) szolgáltat iszogatáshoz való muzsikát. Pop, zajok, satöbbi!



Kult Korner - Jazz Kocsma a Borfesztiválon - A Grand Café színpadán

Május 14. péntek, 19:00: G-Riot

Az új-zélandi zenész, Matthew Mitchell új formációja budapesti zenészekkel. (Matthew Mitchell, Horváth Balázs, Sárvári Kovács Zsolt)

Május 16. vasárnap, 19:00: B-Terv (SRB)

A 2003-ban alakult zenekar stílusában keveredik a népzene a balkáni ritmusokkal, és a modern hangzásvilággal.

Május 17. hétfő, 21:00: Frankie Látó Quartet

A világhírű hegedűs ars poétikája, hogy a Django Reinhardt és a Stephane Grappelli által képviselt zenei stílust - "Hot Club de France" - hegedűjátékával tovább képviselje, ezen kívül az "old school" swinget és a modern jazzt ötvözze öthúros hegedűn.

Május 18. kedd, 18:00: Csemer Boglárka Trio

Finom, érzelmes, a sanzon világába is belekóstoló önfeledt, őszinte jazz muzsikával, saját dalokkal és ritka feldolgozásokkal tér vissza Szegedre az egyre többet koncertező zenekar. A fiatal énekesnő vibráló, titokzatosan szép hangjában mintha Edith Piaf és Billie Holiday tehetsége és kisugárzása találkozna, melyet tökéletesen egészít ki az együttes összetett, kiforrott hangzása.



Május 24. hétfő: The Merry Poppins (A)

Az osztrák zenekar balkánpopot, jazzt, hip-hopot és az 50-es évek varietéinek hangulatát elegyíti a zenei alapként szolgáló urban roots reggae-vel. A Jazzit klub/kiadónál eddig megjelent két lemezük egyenletesen magas színvonalú, koncertjeik mindig elsöprő energiájúak, nem ritkán a közönség aktív részvételével zajlanak. Tavaly fergeteges sikert arattak a Jazzben, és idén sem várunk tőlük kevesebbet. David Lageder (ének), Thomas J. Aichinger (gitár, pozan), Mathias Vorauer (bőgő), Robert Aichinger (dobok), Herbert Könighofer (szaxofon, klarinét, percussion)


Május 26. szerda: Ráczoforte

Izgalmas fúziós jazz Szegedről, új felállással és lendülettel.

Május 28. péntek: Görbülő Cövek Klub

Házigarázda a Tirke Honolulu - e l m a r a d !
 

Címkék: jazz koncert ingyenes szeged kocsma élő alternatív fusion balkan rocknroll

2010.05.03. 15:42 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jazzkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr351971413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Jazz Kocsma

A Jazz Kocsma Szeged 1992 óta működő alternatív zenés klubja. Kínálatunkban megtalálható számos értékes, a fősodorból kiszorult zenei irányzat, a jazztől a blueson, az elektronikán át az indie-ig. A pult baráti árakkal és széles választékkal áll rendelkezésetekre.

Nyitva tartás:
Hétfő-csütörtök: 17-24
Péntek-szombat: 17-24
Vasárnap: zárva.

A programok - ha másképp nem jelöljük - este 8-kor kezdődnek.

Szeged, Kálmány Lajos u. 14.
Telefon: +36.62.700.139
Mobil: +36.70.250.9279
Mail: jazz.szeged[kukac]gmail[pont]com

Modern iWiW

Jazz Blog

Nincs megjeleníthető elem

Grand Café

Nincs megjeleníthető elem

Galéria

Hírlevél

Név
E-mail cím
süti beállítások módosítása